Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karakterek
(Kattints a karakterképekre a további információkért!)

Warrior
A tökéletes közelharcos felülmulhatatlan erővel.
A Nevarethianok közt 6 harci irányvonal terjedt el melyeket autentikus hatosként neveznek. Ezen harci képességek közül három a Warrior a Blader és a Wizard a nevarethi kivonulás elötti tiszeteletre méltó időkből származik. Ha hinni lehet a szóbeszédnek akkor a mag technologia csúcsán csoportok százai gyakorolták egyedi képességeiket. Mindazonáltal a jelenlegi technikákat a 7 bölcs első generációja dolgozta ki a nevarethi kivonulást túlélők tudásának alapján.
A Warrior-ok az "erő" legelső formáját alakalmazzák. Képességeik a fizikai felépítésen alapulnak melyet az "erő" segítségével tovább tökéletesítenek de elhanyagolják a mentális írányítást, ennek megfelelően minden más harci csoport felett állnak a fizikai képességek terén.
Mivelhogy az erőt a technika és a gyorsaság elé helyezik ezért csatiák látványosak és mozgással teliek. Ezzel elentétben mentális képességeik csekélyek hiszen ez a kiképzésükben nem játszik jelentős szerepet.
Jóllehet a tapsztalt harcosokról azt beszélik képesek feléleszeteni a bennük szunnyadó ösztönöket és ezáltal félelmetes gyilkológéppé alakulni vagy asztrális fegyvert megidézni.
Ajánlott páncélzat: Armour Suit set
Ajánlott fegyverzet: Great Sword, Daikatana
Statpontok alapján a harci képességek növekedése:

 
STR
INT
DEX
Attack
0,30
0,00
0,20
Magic
0,00
0,xx
0,00
Defense
0,15
0,00
0,15
Attack Rate
0,40
0,40
1,75
Defense Rate
0,20
0,10
1,00

 

__________________________________________________________________________________________________

Blader
Halálos kardforgató, a leggyorsabb kétkezes harcos.
Bladerek azok akik az "erő" második formáját alkalmazzák, mely a nevartehi kivonulás elötti időkből származik. A bölcsek tornyának írásai alapján a blader képességek egy keleti harcművészetből ered, még az elefeledett időkből, ez a harcművészet a tiszeteletre mélto kor alatt nyert teret magának és fejlődött tovább. Jelenlegi formályát a 7 bölcs első generációja alakította ki.
Gyakorlataik a fizikai képességek maximális kihasználására törekszenek az "erő" használatával, elsődleges szempont volt a szemkápráztató technika és a gyorsaság míg a pusztító erő a háttérbe szorult. Eleinte különféle fegyverek alkalmazásával próbálkoztak, de hamar felfedezték, hogy képességeikkel a kettős kardhasználat van leginkább összhangban. Innentől kezdve az egy vagy kétélű kardpár lett a fő fegyverük, a hajlékony páncél melett, hogy megőrizzék a gyorsaságot.
Akárcsak a Warriorok a Bladereknek is kicsiny a mentális befolyásuk az "erőre", így nem is vesződtek az erő megértésével mely intelligenciát igényel, hanem a fizikai erőn és ügyességen alapulnak képességeik.
Tapasztalt Bladerekről azt beszélik, hogy felébredő mentális képességeik hatására képesek olyan gyorsan mozogni, hogy az ellenségek több támadót látnak egyszerre vagy az általuk megidézett asztrális fegyverekkel azonalli halált okozni.
Ajánlott páncélzat: Martial suit set(original), Armour Suit set(Wa követelmény)
Ajánlott fegyverzet: Blade, Katana
Statpontok alapján a harci képességek növekedése:

 
STR
INT
DEX
Attack
0,25
0,00
0,25
Magic
0,00
0,30
0,00
Defense
0,15
0,00
0,15
Attack Rate
2,00
0,40
2,00
Defense Rate
1,20
0,10
1,20

___________________________________________________________________________________________________

Force Archer
A mesterlövész kinek halálos mágikus nyilai szelik a levegőt.
Az autentikus hatosból a Force Archer, Force Shielder és a Force Blader nem a bölcsek fejlesztése. Önmagukban alakultak ki az évszázadok alatt a nevarethi kivonulás óta. Régebben az erő irányítóinak nevezték őket de mióta a hatos minden tagja az energia kihasználására törekszik így ez a megnevezés erejét vesztette.
A három különálló csoport közül az Force Archerek a varázshasználók közé tartoznak. Felismerték a nagy hatótávolságú varázslatok előnyeit és tanulmányaikat annak szentelték, hogy ezen varázslatok minél hatékonyabbak legyenek. Az "erő" használók közt elterjedt álláspont, hogy a hatótáv és területsebzés valamint a területsebzés és energia fordítottan arányos egymással.
A Force Archer képességek megalkotói a lőtávot és a sebességet helyezték előtérbe a hatóterülettel és az energiával szemben. Ők alakították ki a hatékony nagy lőtávú támadásokat, valamint létrehozták a kristályokat mely a varázsgömbök egy speciális formálya és az erő irányítására szolgál nem pedig annak növelésére. Ez egy hatalmas felefedezés volt és egy újabbhoz vezetett mégpedig az asztrális íjhoz. Nagy hatótávolságú varázslatoknál ez minimálisra csökkenti az energia veszteséget sőt tovább segít az energia írányításában és a támadások sebességét is növeli. Késöbb ez volt a kiindulópontja a többi asztrális fegyvernek melyek az erő megjelenési formái. Ezen kristályok minimális erőt és ügyességet igényelnek használójuktól.
Köszönhetően egyedi harci stílusuknak a Force Archerek nem mozognak sokat a többi karakterhez képest, így közepes páncélzatot hordanak előszeretettel, mely jobb védelmet biztosít mint a könnyű páncél.
Tapasztalt Force Archerek gyors nagy hatótávolságú támadásokat alkalmaznak vagy egy akár végzetes lövést is képesek leadni a messzeségből.
Ajánlott páncélzat: Battle Suit set (original) Martial Suit set (WI +magic -def) Armour Suit set (FS -magic + def)
Ajánlott fegyverzet: Crystal(original) Orb(Wi +magic)
Statpontok alapján a harci képességek növekedése:

 
STR
INT
DEX
Attack
0,20
0,10
0,12
Magic
0,00
0,30
0,18
Defense
0,125
0,075
0,125
Attack Rate
0,40
0,40
1,75
Defense Rate
0,10
0,15
1,00

__________________________________________________________________________________________________

Force Shielder
A hithű védelmező ki pajzsot tart mások elé.
A kristályok kifejlesztése létrehozott egy másik lehetséges erő irányítási formát. A késöbb Force Shielderként ismerté vált osztály első képviselői észlelték, hogy a Force Archerek milyen hatékonyan tudják táplálni a nagy hatótávú támadásaikat, így ők arra koncentráltak, hogy minél több energiát gyüjtesenek a kristály köré mely nem oszlik szét az ellenség támadása során, erőfeszítéseik hatására létrejött az asztrális pajzs.
Az asztrális pajzs megszületése új fejezetett nyitott a nevarethi páncélok történetében. Hatalmas védelmi értéke volt és támadásokat is végre lehetett hajtani vele. Warriorok és Bladerek akik elkeseredetten kerestek jobb megoldást védekezésre és támadásra váltak Force Shielderré. Növelni szerették volna védelmüket és ehez kialakítani egyedi harci technikályukat. Ennek következtében a legnehezebb páncélt kezdték alkalmazni az asztrális pajzs melett.
A Force Shielderek közelharcra specializálták magukat így nem is képesek nagy hatótávú támadásokra. Mindazonáltal, hogy ezen hiányosságukat ellensólyozzák kifejlesztettek olyan varázslatokat amelyek a testük körüli erőket irányítják. Ezen a területen a Wizardok képességeit is elérik.
Ez a forradalaom fordulópont volt a nevarethi harci technikák közt. A Force Shieldereknek rengeteget kell fizikai képességüket fejleszteni, hogy képesek legyenek viselni az Armour suitot a legerősebb de egyszersmindt a legnehezebb páncélt, ugyanakkor érteniük kell az "erőt" annak érdekében, hogy megfelelően tudják alkalmazni azt. Mindemelett még az ügyességükre is figyelni kell hiszen csak egy kardot használnak.
Tapasztalt Force Shielderek különféle módokon tudják kezelni az asztrális pajzsot valamint mivel mesterei a rövidtávú erőhasználatnak így tökéletesíthetik a védelmüket.
Ajánlott páncélzat(Sword FS): Armour Suit set
Ajánlott fegyverzet(Sword FS): Blade, Crystal
Ajánlott páncélzat(Magic FS): Armour Suit set, Battle suit set(+magic -def)
Ajánlott fegyverzet(Magic FS): Katana(FB), Orb (FB, Wi)
Statpontok alapján a harci képességek növekedése:

 
STR
INT
DEX
Attack
0,25
0,10
0,23
Magic
0,05
0,29
0,25
Defense
0,25
0,11
0,18
Attack Rate
0,40
0,40
1,75
Defense Rate
0,15
0,10
1,00

____________________________________________________________________________________________________

Force Blader
A vívó kinek pengélyét átjárja az erő.
A kristályok kifejlesztése és a Force Archer születése létrehozott még egy harcstílust a Force Shielder melett. A Force Bladert, lévén gyakorlatilag a Force Shielderrel együtt fejlődött ezért sok mindent megosztottak egymás közt. Nevareth első időszakában az emberek vágya volt, hogy kardot és mágiát egyszerre használjanak így közeli és távolsági harcot egyideűleg folytasssanak.
De ez közel lehetetlennek tűnt mielött a Force Archer és a Force Shielder megjelent. Ám megjelenésük után hatalmas lökést adtak és az emberek elkezdték tanulmányozni a varázslat és kard kombinációját.
Eleinte a Force Bladerek kardot használtak az egyik és egy erőmanipulátort a másik kezükbe. Ellentétbe a Force Shielderekkel akik a védelmet helyezték előtérbe náluk az ügyesség és a pontos támadások lebegtek a szemek elött. Ugyanezen okból nem viselnek nehéz páncélzatott. Fokuszok közül a varázsgömböket részesítik előnyben mely a pusztító erőre helyezi a hangsúlyt és nem az irányításra.
Ezen felfedezések gyümölcse a kecses Force Blader lett, de ez nem volt túl meggyőző. Minden téren elmeradtak: kardképességeik a Bladerek mögött kullogott míg varázserejük nem érhette el a varázslókét és Force Archerekét, továbbá a Force Shielderekkel ellentétben nem voltak képesek támogató varázslatokat létrehozni. Egy új utat kelett találniuk, hogy növeljék a hatalmukat, hosszú felfedezések során rájöttek, hogy az egyidejű használata a kardnak és a mágiának ellensúlyozza a gyengeségüket így létrejött egy egyedi harci technika melyet mágikus-kardfogatásként ismerünk.
Lévén a Force Bladereknek minden téren egyforma ügyesnek kell lenni ezért nagy figyelmet fordítanak képzésük során mind a fizika mind a mentális képesítésnek. Jóllehet nem sok mágikus-vívóképességet mutattak eddig be de a Force Bladerek képesek egyszerre kard és mágikus képességeket használni. A tapasztalt Force Bladerekről azt tartják képesek minden varázslatot kombinálni a kardjukkal és így több és több energiához jutni.
Ajánlott páncélzat: Battlesuit set (original) Armour Suit set (Fs Wa +def -defrate)
Ajánlott fegyverzet: Katana, Orb (original), Blade, Crystal (+att -magic)
A statpontok alapján a harci képességek növekedése:

 
STR
INT
DEX
Attack
0,24
0,10
0,23
Magic
0,05
0,285
0,25
Defense
0,125
0,10
0,125
Attack Rate
0,40
0,40
1,75
Defense Rate
0,10
0,10
1,00

__________________________________________________________________________________________________

Wizard
A tökéletes pusztító az erő uralkodója.
Wizardok azok akik az "erő" legutolsó formáját alkalmazzák melyet a bölcsek tornya a tiszteletre méltó időkből származtat. Az erőmanipulációjára helyezik a hangsúlyt így kompenzálva fizikai gyenegeségüket.
Akárcsak a kardforgatás a mágikus képességek is az elfeledett időkből erednek, azonban egy elfogadott elmélet szerint a tiszteletre mélto kor volt a legelső időszak amikor a varázslatok mint harci képességek megjelentek, jelenlegi formáját a 7 bölcs első generációja alkotta meg. Míg a kardhasználók arra használják az erőt, hogy a fizikai képességeiket és pusztító erejüket fokozzák, addig a mágia nem csak harci képesség hanem egy tudomány is egyben amellyel a környezet erejét irányítva hoznak létre hatalmas energiákat.
Nevareth korai időszakában egy olyan fókuszt használtak mint a varázsbot, ez még a tiszteletre méltó időkből származott, de a magtechnológia fejlődésével egy új hatékonyabb eszköz alakult ki a varázsgömb.
Mivel ez a varázsgömb egykezes így a varázsló mindkét kezére jut egy tovább növelve hatalmát az erő felett, valamint lehetővé vált a varázslatok egyszerre történő használata.
A varázslók megszálottan fejlesztik mentális tudásukat, hogy minél hatékonyabban uralják az erőt. Ugyanakkor elhanyagolják a fizikai világot mind erő mind ügyesség terén. Így könnyű páncélzatokat igazából ruhákat szeretnek hordani mint pl a martial set. Egy el nem fogadott hiedelem szerint kerülik a fémpáncélokat mert akadályozza az erők áramlását. Tapasztalt varázslókról azt tartják, hogy képesek egyszerre több varázslatot végrehalytani vagy elképzelhetettlen pusztítást okozni egy egyszerű varázslattal is.
Ajánlott páncélzat: Martial Suit set
Ajánlott fegyverzet: Orb
Statpontok alapján a harci képességek növekedése:

 
STR
INT
DEX
Attack
0,20
0,10
0,10
Magic
0,00
0,35
0,10
Defense
0,125
0,075
0,125
Attack Rate
0,40
0,40
1,75
Defense Rate
0,15
0,40
1,00